Olyan autizmus spektrumzavarral élő személyként, akinek belső intellektuális élete folyamatosan a különféle történelmi korszakok és események fikcionalizált ábrázolási lehetőségeinek világában mozog, aki irodalmárként a fikciós múltreprezentációt tekinti speciális szakterületének, s aki tucatnyi témába illő forgatókönyv és színdarab ötletét hordozza magában évek, sőt évtizedek óta, mndig is idegenkedve tekintettem a modern tömegturizmus jelenségére. (Sőt magára a turizmusra általában) Arra a mentalitásta, mely szerint van egy kipipálandó lista, amin végig kell rohanni. Arra, amikor fiatal anyuka büszkén kijelenti hogy az ő gyermeke már egyéves kora előtt járt minden híres európai nagyvárosban, mintha ugyan ez egy verseny lenne, és ez a tény határozná meg a csemete későbbi munkaerőpiaci lehetőségeit, s úgy általában a helyét az életben, s nem mondjuk például az, hogy kamaszként vagy akár bizony felnőttként milyen világlátást gazdagitó egyedi élményekben lesz része az adott helyen. (Egyáltalán, miért kellene mindig minden érzést és élményt aprópénzre váltva materializálni?)
Idestova lassan egy évtizede nincs kapcsolatom a magyarországi magyar emberekkel. A társadalom többségével előtte sem volt igazán, a klasszikus polgári középosztálybeli identitás, világlátás, fogyasztói magatartás mindig is idegen test volt (főleg kisvárosban, vidéken) abban a világban.
Nem tudhatom tehát, hogy London említése milyen asszociációkat vált ki a magyar nyelvű internethasználók többségéből.
Nem tudhatom, hogy azok, akik erre az oldalra tévednek (már csak statisztikailag is egyértelműen nagyobb az esélye egy ilyen látogatónak, mint valakinek, aki kifejezetten arra lenne kíváncsi, hogy én, Pethő Anita mit gondolok egy bejegyzésben megírnivalónak erről vagy arról a londoni történelmi mozzanatról), mire számítanak, hogy mégis mit fognak itt találni. Csak azt tudom, hogy mi az, amit biztosan nem fognak itt találni.
A történelmi London blog nem turisztikai témájú oldal. Itt biztosan nem fogod megtudni, melyek azok az aktuálisan trendi helyszínek, amelyek nem maradhatnak le a kipipálandó listádról, ahova oda kell menned nyomorogni szelfit készíteni, hogy a közösségi médiában megoszthasd, miközben elillan mellőled az élmény, hogy pont ott vagy ahol eppen vagy, szimpla, egyszerű megélésének lehetősége.
A történelmi London blog nem foglalkozik a külföldi tanulási vagy munkavállalási lehetőségek egyébként sokak számára nyilvánvalóan egészen bizonyosan hasznos témájával.
A történelmi London blog egy irodalmár blogja, aki túlnyomórészt angol/brit történelmet feldolgozó fikciós alkotásokkal foglalkozik, ennek következtében rengeteg nem-fikciós történeti munkát is olvas. Egy olyan alkotó blogja, aki képzeletben rengeteg időt tölt a saját maga és mások (más forgatókönyvírók, diszlet- és jelmeztervezők, operatőrök, rendezők, stb) megálmodta fiktív/fikcionalizált történelmi London világában. Olyan tematikus weboldal, amelyet ez a két évtizede digitális tartalomkészítőként (bloggerként) tevékenykedő irodalmár érdemesnek ítélt kiszakítani és (félig-meddig) önállósítani más, szintén a történelmi fikció témájával foglalkozó, nagyobb léptékű online projekteitől.
Röviden szólva
ezen az oldalon arról van szó, amit én érdekesnek találok a saját szavaimmal újramesélni London múltjából.
Legyen szó az anglo-saxon időben szellemvárossá ürült egykori római birodalmi településről, a középkori pénzügyi-kereskedelmi központról, amely uralkodók sorsára is befolyással bírt, a hírhedt tűzvész városáról, vagy a 18. század frivol szórakoztatóipari negyedeiről.
Mint ahogyan az ismerős lehet azok számára, akik követik online tevékenységemet, minél közelebb járunk a jelenhez, a kiáncsiságom annál inkább alább hagy, így nem véletlen, hogy 19-20. századi témájú bejegyzések csak nagy ritkan jönnek, jöhetnek a blogon szembe.
Ellentétben más speciális projektjeimmel, ennek a blognak nincs angol változata. Lomdon történetével kapcsolatos angol nyelvű bejegyzésem beleolvadnak a History and fiction és a Trapped in the 18th century blogok témáiba.
